Sziasztok!
Szeretettel üdvözlünk mindenkit ezen az oldalon, ami egy Twilight fanfiction, bár az eredeti száltól elég messze kalandoztunk. Immár lassan két éve működünk, 70-nél is több rendszeres olvasóval, 21 ezret is meghaladó oldalmegnyitással büszkélkedhetünk. Voltak hegyek és hullámvölgyek is, mind a látogatottságban, mind az írásban, de most már stabilan hozzuk a havi egy fejezetet. Szeretnénk kérni titeket, akár rendszeresen látogattok minket, akár csak most tévedtetek ide, hogy hagyjatok nyomot magatok után. Erre használhatjátok a chatet, ami mostanában sűrűn megtelik "I'm on BW, have a good day"-üzenetekkel, de ettől függetlenül rendszeresen figyeljük és válaszolunk a link- és bannercsere kérésekre, de a kommenteket is, amelyeknek én, személy szerint, jobban örülök.
Bármilyen tapasztalatotokkal felkereshettek bennünket itt a blogon, Facebookon és e-mailben is.
Puszmó rajongói oldala
Cylise rajongói oldala
Jó böngészést az oldalon!
Cylise és Puszmó

2013. január 1., kedd

Boldog új évet!

Boldog új évet kívánok minden kedves olvasónknak :D
Az új rész holnap jön... Vagyis ma. Remélem.
Puszii
Cylise

2012. december 24., hétfő

36. fejezet - A születés csodája



Ezzel a fejezettel szeretnék boldog karácsonyt kívánni minden kedves olvasónknak! <3 span="span">
Cylise
 - Lélegezz Pen... Lélegezz... - Alec Penelopé kezét fogva kérlelte. Ha nem lett volna fontosabb dolgom, biztos szemet forgattam volna.
 - Collin, a szikét - Carlisle hideg fejjel gondolkodott. Úgy végülis könnyű, hogy nem a te szerelmed haldoklik egy vérszopó porontyától...
Átnyújtottam neki a szikét. Fogta, és végighúzta Penelopé hasán. A penge alig érte vékony, rézbarna bőrét, az szétvált, a sebből pedig ömlött a vér. Végigmértem Alecet. Nem látszott rajta a szomj. Aggódó tekintettel figyelte Pent. Rá nem akartam ránézni. Nem akartam így látni. Ha meghal, olyannak akarok emlékezni rá, amilyen életében volt - céltudatos, boldog és gyönyörű.
Carlisle egy kis csővel elszívta Pen vérét a sebből. Undorító, szürcsölésszerű hangja volt. Alec egy pillanatra fel is kapta a fejét, ugrásra készen, hátha meg kéne védeni Pent. Meg is kellett volna... Önmagától, még mielőtt Penelopé túlságosan megszerette volna.
Pen bőre alatt egy gömb alakú burok volt, félig áttetsző, fehéres, lila erekkel körbefuttatva. Mint egy űrlény tojása valami beteges sci-fi filmben. Csakhogy ez nem egy film volt. Maga a fertelmes valóság.
Carlisle óvatosan megsimította Pen bőrét, mintha csak lehúzhatná őt a fertelmes kölyökről. Mintha csak a csomagolása lenne. Felszisszentem, ezzel egyidejűleg pedig Pen hatalmasabbat és fájdalmasabban sikított az eddigieknél. Fojtott, de vad, morgásszerű hangot hallottam a burok felől, aztán recsegést, mintha egy ruhát szaggatnának. A gömbben megmozdult valami, egy kar - vagy milyen mellső végtagja van annak a kis pokolfajzatnak - felemelkedett és tolni kezdte a burkot. Pen folyamatosan sikítozott. Alec a kezét simogatva csitította. Mély levegőt vettem, majd újra a babára koncentráltam. Mert bármi is ez, Penelopé az anyja. Olyan, mint Alec. Pokolfajzat, pokolfajzat, de ha ő boldog, el tudom fogadni.
Carlisle keze megmerevedett Pen felett, és nem mozdult. Ő maga megigézve figyelte, mi történik.
A burok alatt eltűnt a fehér púp, amit a szörnyecske a kezével csinált, ehelyett egy tojás nagyságú fekete folt jelent meg, majd hirtelen bezárult, beszippantva a burok egy részét. Apró repedések jelentek meg a gömbön, mintha csak jégből vagy üvegből lett volna. Megint megjelent a kar, ezúttal a párjával együtt. A repedésekben apró ujjak jelentek meg, amik lassan szétfeszítették a burkot. Furcsa, ragacsos, fehér anyag folyt ki a repedéseken. Azt hittem, elhányom magam. Carlisle óvatosan távolította el a trutyit, a poronty pedig mozgolódott. Lassan előbukkantak a kezei, a feje, majd a teste is. Alec rögtön mellette termett, gyöngéden kiemelte a pokolfajzatot Penből és egy törölközőbe csavarta. Carlisle nekiállt Pen teljes körű ellátásához. Kiszedte belőle azt az izét, amiben a kölyök volt, összevarrta a sebét, lefertőtlenítette és bekötözte, majd Pen arcához lépett. Figyelte pár percig, majd halkan suttogni kezdett hozzá. Pen fáradt tekintettel figyelte, lassan, küszködve beszélt. Megnyugtatott, hogy eszméleténél van. A farkasok gyors anyagcseréje és magas testhőmérséklete miatt nem lehetett elaltatni és a morfium hatása se tartott sokáig. Kicsi volt az esélye, hogy életben marad, de talán így...
 - Nyugalom Penelopé. Vége van. Biztonságban vagytok. Aludj csak! - Carlisle kedves tekintettel nézett le rá és bíztatóan mosolyogott. Penelopé fáradtan nézte. Lassan mozgatta az ajkait, a hang erőtlenül jött ki rajtuk.
 - Kisfiú?
Carlisle megrázta a fejét. Alecre pillantottam, aki az ölében tartotta a porontyuk, lassan ringatta és szeretetteljes pillantással figyelte.
 - Kislány?
Carlisle bólintott. Penelopé büszkén elmosolyodott.
 - Az enyém - olyan elégedetten mondta, hogy akaratlanul elmosolyodtam. Óvatosan megfogtam a kezét és megsimogattam.
 - A tied - erősítettem meg benne. Elmosolyodott és rám nézett. - Biztonságban van. Aludj csak. Vigyázok rá.
 - Köszönöm - suttogta, majd lassan lehunyta a szemeit, és néhány pillanat múlva már békésen szuszogott.
Alec csak ekkor jött közelebb. A karjai közt tartotta a gyereket, aki nagy, kék szemeivel pislogott ki a köré tekert plédből.
 - Carlisle, Collin... Köszönöm - hangja őszintén csengett. Carlisle rámosolygott, majd a gyerekért nyújtotta kezeit. Alec habozott odaadni, hosszan a pici szemébe nézett, de végül rájött, hogy Carlisle-ban megbízhat.
 - Megtennétek, hogy kimentek? - kérdezte, és a vizsgálóasztalra tette a babát. Alec megint csak nem akart, de csuklón ragadtam és kihúztam. Amint bezárult az ajtó, elengedtem. A testem megtagadta, hogy tovább érjek hozzá. Ő az ajtót nézte, én meg a falat. Penelopé él, a gyerek él, Alec itt van. Pennek már nincs szüksége rám. Mégse akarok elmenni. Reménykedni akarok abban, hogy egyszer újra az enyém lesz.

2012. december 2., vasárnap

35. fejezet - Áttörés



Sziasztok!
Két napos késéssel ugyan, de meghoztam a fejezetet... És ez remélhetőleg nem csak a történetben, de az írásban is áttörés lesz... :D
Remélem, hogy tetszeni fog nektek...
Jó olvasást!
Cylise

Collin szemszög

 - Szerintem hatalmas faszkalap vagy - közöltem vele. Penelopé mögött feküdt, hozzá bújva, és a hasát simogatta. Penelopé mosolygott - ez volt az egyetlen ok, ami miatt nem szaggattam cafatokra.
 - Tudom. De rohadtul nem érdekel a véleményed - nem nézett rám. Penelopé nyakába hajolva tettetett alvást. Ha csak megfordul a fejében, hogy megharapja, azonnal megölöm, és ennek ő is tudatában volt.
 - Miért nem mész vissza hozzá? Nem látod, hogy boldogtalan? - kérdeztem halkan. Fájt ugyan, de miért ne akarnám, hogy Pen újra boldog legyen?
 - Szerinted visszafogadna? - kérdezte olyan hangsúllyal, mintha erre csak nem lehetne a válasz.
 - Szerintem igen - feleltem. - De minél tovább húzod, annál nehezebben...
Sóhajszerű hangot hallatott. Ne sóhajtozzon, kérjen bocsánatot!
 - Nem érdemlem meg... - motyogta végül.
 - Bazd, ez nem rólad szól! - kicsit hangosabban és indulatosabban mondtam, mint kellett volna. Pen mocorogni kezdett, majd megfordult és Alechoz bújt. Halkabban folytattam. - Csak az a fontos, hogy boldog legyen, nem?
 - De... De boldogabb lesz nélkülem... - Pen hajába bújt és mélyeket lélegzett.
 - Hiányzol neki. Ha a baba nem lenne, nem lenne ereje tovább küzdeni...
Elgondolkodott, közben Penelopé hasát simogatta. Reméltem, hogy észhez tér. Nem akarom továbbra is ilyen elkeseredettnek látni Pent.
 - Bele fog halni... - motyogta.
 - Bele. De nem akarsz vele lenni az utolsó pillanatig? - gondolatban felpofoztam magam. Most tényleg arra buzdítom, hogy túrjon ki amellől, akit szeretek? Igen... De csak azért, hogy Pen boldog legyen.
Sóhajtott, majd Penelopé hajába túrt.
 - Szóval nem szereted. Ha tényleg szeretnéd, minden percet kihasználnál, amit vele tölthetsz... - mondtam ki az igazságot.
 - Szeretem! - csattant fel, mire Pen összerezzent. Halkabban folytatta. - Csakhogy ez nem olyan egyszerű, mint gondolod. Szeretem, de meg akarom óvni magamtól...
 - Ezzel egy cseppet elkéstél, nem gondolod? - célzatosan Pen pocakjára néztem. - Figyelj, ne kifogásokat keress, hanem ébreszd fel, kérj bocsánatot és tedd boldoggá, ameddig csak lehet... - csak hatalmas erőfeszítések árán nem csuklott el a hangom. Ő is meglepődött, perceken át csak pislogott rám, majd valami csillant a szemében, kicsit elhúzódott Pentől és megcsókolta. El kellett fordulnom, majd ajkaik cuppogása miatt ki is kellett mennem. Vajon helyesen tettem? Penelopé boldog lesz, szóval mindenképp.
Hirtelen sikolyt hallottam. Rohantam, ahogy csak tudtam. Már az ajtó előtt éreztem Pen vérének szagát. Ne… Ne, ne, ne, ne! Ha egy ujjai is hozzáért…
Szinte berobbantottam az ajtót, és akkor megláttam a rengeteg vért, a szenvedő Penelopét, és Alecet, aki kétségbeesetten pislogott rám. Nekem kellett felelősségteljesen viselkednem.
 - Hívd Dr. Cullent! Beindult a szülés!

2012. október 31., szerda

34. feladat - Béke



Hali!
Ez a feji... Ritkarossz. Sajnálom, de mostanában valahogy nincs ihletem. Igyekszem összeszedni magamat...
Jó olvasást!
Cylise

Kezem a kezében pihent. A tűz és a jég találkozott. Mélyen a szemembe nézett, lángoltam. Apró rúgás a hasamban. Elmosolyodott, és megsimogatta gömbölyödő pocakom. Minden rendben volt. Minden a legnagyobb rendben.
***
Gyöngéden megráztak, ezzel elűzve minden tökéletességet. Ott feküdtem a komor, fehér falú, egyszobás forksi bérlakásban, amit nagy nehezen fenntartottam magamnak... Vagyis nem én. A Falka, holott kitagadott a törzs. Szép tündérmese... A farkaslány, akit felcsinált egy vámpír, majd elhagyta, de a népe nem kegyelmezett neki. Semmim nincs. Csak a barátaim.
Collin térdelt mellettem. Ő keltett fel. Pedig tudhatná, hogy álmomban boldog vagyok... Mert akkor vele vagyok.
Soha életemben még nem voltam ennyire összetörve. Pedig jó néhányszor éreztem már úgy, hogy minden odalett. Collin és Ann tartották bennem a lelket. Meg az álmaim. Hogy miután a pici megszületik, talpra állok, találok munkát, magam mögött hagyok mindent, és boldog életünk lesz...
 - Jó reggelt... - halvány mosolyt erőltettem az arcomra, de mindketten tudtuk, hogy korántsem őszinte.
 - Jó reggelt! - puszilt meg. Megint megpróbálkoztam a mosolygással, több-kevesebb sikerrel. - Gondoltam, felébresztelek... Dr. Cullen hamarosan megérkezik... - újabb két nap eltelt... Carlisle elég sűrűn látogatott, nem akart lemaradni semmiről, a baba pedig nagyon gyorsan nőtt, így nem is ellenkeztem. Bármelyik nap bármelyik órájában megszülethet, így Dr. Cullen kérésére huszonnégy órás felügyeletet kapok. Reggel fél nyolcig Collin, utána háromig Esme, majd Ann, néha Andrewval karöltve, végül megint Collin. Mindennap ugyanaz a rutin. A változás csak a fájások sűrűsége. A pocaklakóm imád rugdosódni, aminek nem egyszer a bordáim látják kárát.
 - Milyen nap van? - nem mintha számítana. Minden nap hosszú, unalmas, fájdalmas.
 - Péntek - megengedett magának egy mosolyt, aminek siralmas tükörképe megjelent az arcomon.
 - Van ma doga? - attól még, hogy már nem vagyok a törzs része, ennyit mindig megkérdezek. Lehet, hogy egy kicsit még oda akarok tartozni... De az is megeshet, hogy csak felvillanyoz, hogy ennyi "rosszból" kimaradok.
 - Matekból... Mr. King tegnap kiakadt, és előrébb hozta... - Collinnak sikerült ezt olyan siralmas arckifejezéssel előadnia, hogy egy pillanatig elhittem, ez hatalmas tragédia.
 - Hát... Sok sikert! - kicsit közelebb ültem és megöleltem. Óvatosan magához szorított, vigyázva a pocakomra. A baba kegyetlenül megrúgott. Nem szereti, ha Collin ölelget. Értem én. Elhúzódtam. Mélyen a szemembe nézett, lassan közelebb hajolt, és szájon puszilt. Meglepve figyeltem, ahogy ajkai az enyémhez érnek. A baba őrjöngött a pocimban. Collin a hasamra simította a kezét, és gyöngéden cirógatta, a pocaklakóm pedig megnyugodott. Collin lassan elhúzta az arcát, de a kezét nem. Meglepve pislogtam rá. Elmosolyodott, kissé félve attól, hogy kiakadok, kicsit büszkén, hogy megtette. Megfogtam a kezét, és követtem a mozgását. Jól esett, hogy ott van velem, hogy fontos vagyok neki, hogy velem szeretne lenni.
Lehajolt, és megpuszilta a hasamat is.
 - Penelopé... - suttogta még mindig a hasamhoz hajolva. - Szeretlek és vigyázok rátok, ameddig csak szükségetek van rám...
Csak pislogtam. Újra éreztem a köteléket, ami egykor összekötött minket. Összefontam ujjaimat az övéivel. Felfele nézett, az arcomra. Lemosolyogtam rá. Felegyenesedett és lágyan megcsókolt, én hozzá simultam, és hosszú idő óta először boldognak éreztem magam.

2012. szeptember 30., vasárnap

33. fejezet - Collin ismét



Hali!
Itt van az új feji. És le fogtok gyilkolni miatta... :$ De ne aggódjatok, a végére mindent rendbe hozok. :) Kérlek, ne fojtogassatok meg nagyon...
Remélem, azért tetszeni fog nektek...
Pusz:
Cylise
  - Penelopé... - halk duruzsolása zene volt füleimnek. Gyengéden simogatta az arcomat. Közelebb bújtam hozzá, mélyet szippantva illatából. Itt van velem. Minden csak egy rossz álom volt. - Penelopé - hangja ezúttal hangosabb volt, és ingerültebb. Meglepődtem, szemeim rögtön felpattantak, és akkorát sikítottam, amekkora csak kifért a torkomon. Hogy a francba kerültem Collin ágyába? Tekintete dühösen csillant, ahogy a számra tapasztotta a kezét. - Csend - hidegen, szigorúan utasított rendre. Abbahagytam a sikítást. Miután erről megbizonyosodott, elhúzta kezét az arcomtól.
 - Mi... Mi történt? - dadogtam ártatlanul, könnyes szemekkel. Engem nézve pillantása meglágyult. Ne. Nem mondhatja azt, hogy vele töltöttem az éjszakám. Nem emlékszem semmire. Alec hazavitt a suliból, és épp be akartam jelenteni neki... Kezem reflexszerűen csúszott gömbölyödő pocakomra, ahol Alec gyermekét hordozom.
 - Tegnap szakítottatok Aleckel... És valamiért hozzám jöttél vigaszért...
Remegni kezdtem, és a szemembe gyűlt könnyek most patakokban folytak le az arcomon.
 - Nem... - suttogtam kétségbeesetten. - Az nem lehet... Alec... Alec nem hagyhatott el... Mi... Nekünk örökké együtt kell lennünk... - zavarodottan habogtam. Collin megsimogatta a vállamat. Egy párnába rejtettem az arcom, avval fojtottam zokogásom.
 - Nyugodj meg, Pen... Menj vissza... Beszéljétek meg... - motyogta halkan. Mintha fájtak volna neki a szavai... Mégis kimondta. Tudja, hogy így lesz a legjobb.
Igyekeztem erőt venni magamon, és lassan sikerült is. Megtöröltem a szemeimet és az arcomat egy zsepivel, majd halvány mosolyt eresztettem Collin felé. Viszonozta. Feltápászkodtam, majd a bőröndömhöz mentem, és ruha után kutattam benne. Eztán a mosdóba settenkedtem, rendbetettem magamat, és készen álltam bocsánatot kérni a tegnapi vitáért, bármi is volt a tárgya. Zavart az emlékezetkiesés. Volt egy olyan érzésem, hogy annak a manipulatív szajhának is köze volt a dologhoz. Ha ez így van, sürősen ki kell irtanom a probléma gyökerét... Cloét.
Az ablakon át távoztam, és olyan gyorsan szaladtam, amilyen gyorsan csak képes voltam emberi alakban. A baba miatt nem akartam megkockáztatni az átváltozást. A friss hó ropogott a talpam alatt, a szél az arcomba fújta a hulló pelyhektől nedves hajamat. A házhoz közeledve rossz érzés fogott el. Rettegtem attól, hogy Alec elment. Nem bírok ki több időt nélküle. Nem akarok nélküle létezni.
Szinte berobbantam az ajtón. Éreztem az illatát, és ez megnyugtatott. Viszont más szagát is éreztem... Tömény parfüm, nem kevés alkohollal keveredve... Hallottam az ember szívének lüktetését, és a hálóhoz közeledve csak erősödött a zaj... Benyitottam, és... Azon nyomban sírva fakadtam. Alec a hátán feküdt, a plafont bámulta, meztelen mellkasán pedig Sandy aludt békésen, születési ünneplőjében. A térdeim felmondták a szolgálatot, csak zokogtam, nem létezett számomra semmi más, csak a fájdalom.
 - Mit akarsz itt? - Alec rideg hangja késként vágott szíven.
 - Alec... - suttogtam remegő hanggal. - Alec...
Alec Sandy selymes haját simogatta. Istenem, hogy is gondolhattam, hogy valaha is jobb lehetek nála... Istenem...
 - Mit akarsz? - ismételte hangosabban, fenyegetőn. Sandy mocorgott, majd a fejére húzta a párnám. AZ ÉN PÁRNÁMAT!
 - Alec... Terhes vagyok... - ez volt az első dolog, ami az eszembe jutott. Terhes vagyok életem szerelmétől, aki most életem megkeserítőjével csalt meg. Miért teszi ezt velem az élet? Miért nem lehetek valakivel felhőtlenül boldog? Olyan nagy kérés ez?
 - Gratulálok nektek... - hangja ellenséges volt. Először fel sem fogtam, amit mondott. Hisz az ő gyereke...
 - Kivel? - suttogtam zavartan. Csak őt szeretem, csak ő kell nekem. Akkor is, ha lefeküdt Sandyvel. Az se érdekel, ha ez már nem az első közös éjszakájuk. Csak Alec legyen velem, csak hazudja, hogy szeret!
 - Collinnal - nem nézett rám, de hangja alapján tekintete gyilkos lehetett. Honnan szedte ezt a baromságot? Talán Sandy suttogta neki, miközben egymást falták? - Ne is próbáld tagadni, tudom, mi van köztetek... - durván köpte felém a szavakat.
 - A... A te babád, te barom... - motyogtam dühösen. Egész testem remegett a félig-meddig elfojtott zokogástól. Úgy tett, mint aki meg sem hallotta, nyugodtan cirógatta Sandy arcát. Remegett a hangom, mikor feltettem a sorsdöntő kérdést: - Most... Most akkor vége?
 - Persze, hogy vége, te kis ribanc... - gúnyosan nevetett. Nem. Ez nem lehet Alec... Alec sose bántana meg ennyire. - Már találtam nálad sokkal jobbat - a szajha homlokára nyomott puszival megpecsételte a szavait. Oda akartam menni, és agyonverni Sandyt. Oda akartam menni, és bebizonyítani Alecnek, igen, én elég jó vagyok. Vagy sírva elrohanni, és feladni a lélegzést... De egyiket sem tettem. Lassan felálltam, végig az ajtófélfába kapaszkodva.
 - Viszlát, Alec... Légy boldog az új kurváddal... - motyogtam ellenségesen, és nyugodtan indultam el haza... Vagyis Collinékhoz. Haza nem mehetek egy pokoli poronttyal a szívem alatt.
A hó lassan hullott. Jéghideg könnyek folytak végig arcomon. Átöleltem a mellkasom, így próbálva felmelegíteni magam. Nem a kinti hideg ellen védekeztem így, hanem a szívemben lakozó jeges fájdalommal vívtam csatát. Alec elhagyott. Már nem kellek neki. Ezt nem foghatom a manipulatív boszorkányra... Ez csak az én hibám. Csak én tehetek arról, hogy nem vagyok elég csinos, vonzó, szexi. A hűségem esetenkénti megingása és a néha hisztérikus személyiségem nem lehetett nagy probléma számára, ha Sandyre cserélt le.
Vacogva másztam fel a fára, amelynek egyik ágáról egyenesen Collin szobájába ugorhattam. A párkány épp elég széles volt ahhoz, hogy elférjen rajta a lábfejem, és ne essek le. Collin hamar észrevett, ki is nyitotta az ablakot. Bemásztam, és vacogva kuporodtam a radiátor mellé. Collin a vállamra terített egy puha plédet, én pedig szorosan magam köré csavartam. Collin elém telepedett, és az arcomat törölgette. Ekkor jöttem rá, hogy sírok. Nem kérdezett, hisz tudta, ha kibékültünk volna, már itt se lennék. Gyöngéden megsimogatta a vállamat, majd eltűnt, és gőzölgő teával tért vissza. Két tenyerem közé vettem a bögrét, és a radiátornak dőlve bámultam a vörhenyesbarna folyadékot. Collin szorosan mellém ült, és a hátamat kezdte dörzsölgetni.
 - Igyad... Epres. Nem ígérem, hogy jobb lesz... De legalább felmelegít egy kicsit... - mondta kedvesen. Ajkamhoz emeltem a bögrét, fújtam, így gőz lepte el könnyáztatta arcomat. Halványan elmosolyodott, én pedig valami hasonlót erőltettem magamra. Belekortyoltam a teába, éreztem, ahogy végigfolyt a torkomon és a nyelőcsövemen át a gyomromba. Sóhajtottam, és Collin vállára hajtottam a fejem.
 - Mi a helyzet... Sandyvel? - kérdeztem, és nehezemre esett semmi csúnyát nem mondani rá. Egy pillanatra megdermedt a keze, majd folytatta a simogatásom.
 - Szakítottunk.
Meglepődtem, majd közelebb bújtam hozzá, mint egyik barát a másikhoz, ha annak szeretetre van szüksége. A hajamba túrt, mint... - De annyira... Annyira nem rossz... Mármint... Tudom, hogy megérdemeltem...
 - Mi történt? - beleittam a teámba. Már hűlt egy cseppet, így éreztem az ízét. Édes volt, kicsit jobb kedvre is derített, de csodákra nem volt képes.
 - Hát... - sóhajtott. Reméltem, nem miattam vesztek össze... Bár az megmagyarázná Sandyt... - Az az igazság, hogy bántottam... De én... Én nem tudom elhinni, hogy megtettem... Egyszerűen... Nem voltam önmagam, és... - zavartan beszélt, a semmibe meredt, és könnyek gyűltek a szemébe. Remegő kézzel karoltam át a derekát, ezzel megölelve, és erőt adva a folytatáshoz. - Nem tudom, mi ütött belém... Olyan... Olyan, mintha valaki átvette volna az irányítást a testem és a gondolataim felett... - könny csordult az arcán. Egy pillanatra lefagytam.
 - Cloé... - suttogtam mereven. Istenem! A játékaik kiterjedtebbek, mint gondoltam...
 - Ki? - kérdezte meglepetten, és körbenézett. - Nincs itt senki...
 - Az egyik vámpírszajha a fura szemmel... Mindketten befolyásolni tudták a viselkedésünk... A testvérét megölte Alec, így most bosszút forral, de már előtte is belerondítottak a dolgainkba... - próbáltam az állapotomhoz képest minél értelmesebben elmagyarázni. Elgondolkodó arca láttán kételkedtem sikeremben, de végül bólintott.
 - Akkor... Ezért nem tudtunk ellenállni egymásnak? - kíváncsi tekintetében egy kis vágyakozást is észrevettem. Bólintottam. Ha igaz, ha nem, mindkettőnknek jobb lesz ebben a tudatban. Elgondolkodva biccentett, a kezemben lévő bögrét figyelte. Hosszú perceken át hallgattunk. Én a teámat kortyolgatta igyekeztem nem gondolni semmire, ő pedig a szavaimat emészthette.
Alec elhagyott. Nem érdekli, hogy a babáját hordom a szívem alatt. Collin majd' belerokkan a teherbe, amit Sandy bántása okozott. Cloénak pedig akár köze van mindehhez, akár nem, vesznie kell!

Legnépszerűbb

Hiba történt a modul működésében